Az adaptív tanulásszervezés tervezése

Az eredményes adaptív tanulásszervezés egyik kulcseleme a tanítás-tanulás folyamatának tudatos megtervezése. A nemzetközi és a hazai kutatások eredményei – amellyel a kétéves MAG-projekt tapasztalatai is egybeesnek – azt mutatják, hogy a tanulók nagyobb csoportja aktivizálható, és sikerélmények sorozatán alapuló tanulásban részesíthető akkor, ha a pedagógusok tudatosan, a gyermekek szükségletei mentén tervezik meg tanítási tevékenységüket, s erre rendszeresen visszatekintenek, reflektálnak. Ebben a fejezetben egy tervezési algoritmust ismertetünk, amely megkönnyítheti az adaptív tanulásszervezésre épülő tanítási folyamat tervezését, lehetővé téve a különböző előzetes ismeretekkel, eltérő képességekkel és tanulási stílussal rendelkező diákok együttnevelését. A tanítás-tanulás folyamatának megtervezésekor az alábbi lépéseket érdemes követni.

1. Témaválasztás, a téma tantárgyi kapcsolatainak áttekintése.
2. A gyermeki szükségletek, a megvalósítandó célok, fejlesztési feladatok számba vétele.
3. Azon tevékenységek meghatározása, melyeken keresztül a kitűzött célok megvalósíthatók.
4. Az alkalmazandó stratégiák és módszerek kiválasztása.
5. A tanulási folyamat elindítása – motiváció.

Témaválasztás, a téma tantárgyi kapcsolatainak áttekintése

Az utóbbi évtizedben egyre erőteljesebben jelentkezik az elvárás, hogy a pedagógus hosszabb ciklusokban, nagyobb egységekben tervezze meg tanítási folyamatát. Az ilyen típusú szemléletnek több előnye is van:

• holisztikusabb, átfogóbb látásmódot tükröz, nem darabolja apró egységekre a tudást;
• több tantárgy ismereteit komplexen foglalja magába, erősítve az összefüggéseket, az egybetartozást;
• az adott témára fordított hosszabb idő alkalmat teremt a különböző nevelési és oktatási célok tényleges érvényesítésére;
• mód nyílik az eltérő fejlődési ütemű, a különböző hátterű és más előzetes ismeretekkel rendelkező diákok sajátosságainak figyelembevételére az osztálytermi körülmények között.

Érdemes olyan témát választani, a tanulási folyamatot olyan probléma köré szervezni, melynek feldolgozása többféle tevékenységet igényel. A hagyományos tanári gondolkodás gyakorta megelégszik az évtizedek óta használt tantervek, tanmenetek, tankönyvek által kínált témák egymás utáni megtanításával, háttérbe szorítva az adott osztályban tanuló diákok valós szükségleteit, természetes kíváncsiságukat, könnyedén felkelthető érdeklődésüket, aktivitásukat. Az alternatív iskolák már korábban szakítottak ezzel a gyakorlattal, ezért a közvetítendő ismereteket, fejleszteni kívánt tanulói készségeket és képességeket nagyobb témablokkokhoz kötötték (például tématerv, epocha, projekt stb. alkalmazásával).

Témakeresés során azt is érdemes átgondolni, hogy milyen kapcsolódási pontok lelhetők fel más tantárgyakhoz. Felsőbb évfolyamok esetében – ahol szaktantárgyak szerint történik a tanítás – ez különösen indokolt, hiszen a tudományágakat leképező tantárgystruktúra megnehezíti a kapcsolódások, összefüggések megértését, a horizontális szemlélet, a problémacentrikus gondolkodásmód kialakulását. Érdemes tehát aprólékosan áttekinteni a műveltségterületek érintkezési felületeit. A tanulásszervezés e formája javallott alsó tagozaton is, ráadásul ott a megvalósítása is egyszerűbb. Egyrészt azért, mert az óvodából érkező gyerekek még nagyon nyitottan tekintenek a világra – többek között az iskolára is –, számtalan kérdésük, megoldásra váró problémájuk van. Ők nem magyart és matekot szeretnének tanulni, nekik nem hiányoznak ezek a tantárgyak, hanem válaszokat szeretnének találni az őket érintő, érdeklő kérdésekre. Másrészt az alsó tagozaton a tanító viszonylag könnyen alakíthatja az együtt eltöltött tanítási időt, rugalmasan alkalmazkodhat a gyermekek aktuális szükségleteihez, igényeihez, érdeklődéséhez. Szinte bármely komplex téma alkalmas arra, hogy a gyerekek számolási, írás- olvasáskészségét fejlessze, nem szükséges ezt olvasásóra, fogalmazásóra vagy számtanóra keretei közé szorítani, egymástól tudatosan elkülönítve. Amikor a diákok a dinoszauruszok világával foglalkoznak (nyelvtani, olvasási, matematikai feladatokon keresztül), akkor egyiküket sem izgatja, hogy ezt melyik tudományágról elnevezett óra keretében művelik.

Az utóbbi évek törvényi és tantervi változásai minden hazai intézmény számára felkínálják a rugalmasság lehetőségét, így az iskolák szabadon alakíthatják ki tantárgyi struktúrájukat, tervezhetik meg tantervi rendszerüket, feldolgozandó témáikat. Az ilyen jellegű tervezés nagyfokú együttműködést, ugyanakkor szakmai önállóságot is igényel az iskola minden tanárától. Mindez megnehezíti gyakorlatának elterjedését, noha az alsó tagozaton könnyebben kivitelezhető, tekintve, hogy kevesebb személynek kell egymáshoz alkalmazkodnia. Ez egyrészt nagyfokú szabadságot és szakmai önállóságot biztosít az alsó tagozaton oktató tanítók számára, másrészt megerősíti a pedagógus szerepét és felelősségét az elért eredményekben.

A témaválasztáskor mérlegelendők az alábbiakban felsorolt szempontok.

• Milyen a diákcsoport összetétele (előzetes ismereteiket, képességeiket, motiváltságukat tekintve)?
• A téma lehetőséget biztosít a gyermeki szükségletek figyelembe vételére?
• Mennyire kelthető fel vele a tanulók érdeklődése, alakítható segítségével a belső motiváció? Eléggé komplex ahhoz, hogy a közvetítendő ismereteken túl összefüggések feltárására, kreatív megoldásmódok alkalmazására serkentsen?
• Alkalmas többféle tevékenység együttes gyakorlására, érvényesülhetnek benne a különböző képességstruktúrák?

A gyermeki szükségletek, a megvalósítandó célok, fejlesztési feladatok számba vétele

A témaválasztást követően fontos átgondolni, hogy az adott terület feldolgozása során mely gyermeki szükségletek kielégítését, mely tantervi követelmények teljesítését, készségek, képességek fejlesztését kell a középpontba állítani. Azon pedagógusoknak, akik a tanítás-tanulás folyamatán azt értik, hogy minél gyorsabban memorizáltassák diákjaikkal a tankönyvekben leírt ismereteket (tényeket, fogalmakat, összefüggéseket stb.), számukra a gyermeki szükségletek figyelembe vétele, a nevelési és oktatási célok átgondolása formális és haszontalan tevékenységnek tűnik, amely csak elvonja figyelmüket és energiájukat az érdemi munkától. Az adaptív pedagógus egészen másképp gondolkodik: ő az egyes diákok tanulási folyamatát szeretné segíteni a nekik megfelelő tanulásszervezéssel. Ehhez tisztában kell lennie az adott gyermek alapszükségleteivel, előzetes ismereteivel, erősségeivel, hiányosságaival, valamint a tanulási egység végére elérendő célokkal, követelményekkel is. Csak ezen ismeretek birtokában fogalmazhatók meg egyénre lebontott fejlesztési feladatok, célok és követelmények. Mindez tudatosan átgondolt operacionalizálási folyamatot feltételez, mely során a pedagógus az elérendő célokat, kialakítandó és megerősítendő viselkedési és magatartási normákat konkrét tevékenységi szintre, az egyes egyén szintjén elérendőkre és megvalósítandó feladatokra bontja.

A célok lebontásánál át kell gondolni a következőket.

• Melyek az adott osztály, csoport legfontosabb szükségletei?
• Az iskola pedagógiai programja milyen közös kiemelt értékeket, célokat fogalmaz meg? Hogyan értelmezhetők, hogyan adaptálhatók ezek ebben a témában?
• Hogyan lehet az eltérő előzetes tudással, motivációval, képességstruktúrával rendelkező diákok számára differenciált feladatokra bontani az elérendő célokat, követelményeket?
• Hogyan lehet minél több diákot párhuzamosan tevékenykedtetni, sikerélményhez juttatni, a saját fejlődésében érdekeltté, aktívvá tenni?

A tevékenységek meghatározása

A célok átgondolása, az elérendő kimeneti követelmények felmérése, a fejlesztési feladatok azonosítása után konkretizálni kell azokat a tevékenységeket, tanulói feladatokat, amelyekkel elérhetőek. Törekedjünk arra, hogy ezek minél sokszínűbb, minél többféle megközelítést felkínáló foglalatosságok legyenek, hogy a diákoknak lehetőségük nyíljon arra, hogy a kapott feladatokat az általuk leginkább kedvelt tanulási módon oldhassák meg. A széles tevékenységi repertoár a választás lehetőségét teremti meg, és nem azt kívánja sugallni, hogy az osztály minden diákjának, vagy akár csak a „jó” tanulónak az összes feladatot el kellene végeznie. Azt azonban fontos hangsúlyozni, hogy a tevékenységek meghatározása egyértelműen a diákok aktivizálásának átgondolását jelenti, és nem csak a pedagógus tevékenységeinek megtervezését. Ha a tanító, tanár egyoldalúan a saját feladatait, órai ténykedését, a tanítási folyamat irányításának lépéseit, a diákok által betartandó magatartási szabályokat listázza, akkor a gyerekek passzív befogadóvá, a tanítási folyamat elszenvedőivé válnak, elveszítve a belső motiváltságukat, valódi aktivitásukat, ezáltal pedig nem vesznek részt saját szellemi gyarapodásukban, tudásuk megkonstruálásában.

A tevékenységek meghatározását segíti, ha a választott témából, a hozzá kapcsolódó tantárgyakból, illetve azok területeiből és a megvalósítandó célokból, fejlesztési feladatokból indulunk ki.

A tanulói tevékenységek meghatározásánál az alábbiakat érdemes végiggondolni.

• Mely tanulói tevékenységek felelnek meg a diákok alapszükségleteinek?
• Milyenek azok, melyek a legtöbb diákot aktivizálják?
• Mely tanulónak milyen tevékenység a legmegfelelőbb vagy a legszükségesebb?
• Mely tevékenységek segítik elő a fejlesztési célok, követelmények megvalósulását?
• Melyek ösztönzik hatékonyan a tanulói együttműködést, a kölcsönös függőségi és felelősségi viszonyok kialakulását?

Az alkalmazandó stratégiák és módszerek kiválasztása

A heterogén összetételű tanulócsoport számára kigondolt sokrétű tevékenységek meghatározása után, a feladatok konkrét kidolgozása során a pedagógusnak abban is döntenie kell, hogy mely stratégia (direkt tanulásszervezés, indirekt tanulásszervezés, interaktív tanulásszervezés, tapasztalati tanulás, önálló tanulás), illetve mely módszerek alkalmazásával kívánja elérni nevelési és oktatási célkitűzéseit. A pedagógus a megfelelő stratégia segítségével tudja megteremteni azt a kívánt tanulási környezetet, illetve határozza meg azon tevékenység természetét, melyben a tanórán a tanulóval részt fognak venni. Az egyes stratégiák jellemzőiről már korábban szóltunk, így itt csak azt erősítjük meg, hogy kapcsolatban vannak a módszerekkel. Utóbbiak között vannak olyanok, melyek csak egy adott stratégiához társíthatók, más módszerek viszont több különböző körében is megtalálhatók. Az egyes stratégiákon belül leggyakrabban alkalmazott módszerek az alábbiak:

• direkt tanulásszervezés – előadás, magyarázat, szemléltetés, kérdve-kifejtés, összehasonlítás, gyakorlás;
• indirekt tanulásszervezés – megbeszélés, értő olvasás, fogalomalkotás, problémamegoldás, esettanulmány, kutatás;
• interaktív tanulásszervezés – ötletroham, kooperatív technika, vita, szerepjáték, interjú;
• tapasztalati tanulás – kísérlet, szimuláció, játék, kirándulás, helyszíni megfigyelés, mérés, modellezés;
• az önálló tanulás – személyre szóló feladat, beszámoló, esszé, mestermunka, kutatás, számítógéppel segített tanulás, házi feladat.

Az alkalmazandó stratégiák és módszerek kiválasztásánál a következőket kell mérlegelni.

• Mely tanulásszervezési stratégia felel meg leginkább az adott tanulócsoport aktuális szükségleteinek?
• A diákok életkori sajátosságainak, mentális életkorának, kognitív képességeinek mely oktatási módszerek felelnek meg a legjobban?
• A választott téma eredményes feldolgozását, a fejlesztési feladatok gyakorlását, a kiválasztott tanulói tevékenységek elvégzését mely módszerek segítik elő?
• Ezek közül a tanulók melyeket ismerik, kedvelik, melyekkel képesek önállóan feladatot végezni?
• Milyen az osztály légköre, mennyire fejlettek a szociális készségek, mennyire fejlett az egymásra figyelés, az együttműködés, a segítségnyújtás?

A tanulási folyamat elindítása – motiváció

A tanulási folyamat sikeressége sok összetevőn múlik, köztük egészen jelentéktelennek tűnő mozzanatokon is. Ilyennek tekinthető a tanulási folyamat elindítása, mely közvetlen hatással van a tanórán lezajló interakciókra, befolyásolhatja a munka eredményességét, a tanulói aktivitást. A pedagógusok gyakorta törekednek arra, hogy a „feldobják”, szemléltetéssel színesítsék az órakezdést, hogy felkeltsék a tanulók érdeklődését az aznapra betervezett tananyag iránt. A korszerű tanulásszervezés esetén ennél többről, másról van szó, mert a pedagógusnak egy olyan szituációt, kerettörténetet, problémafelvetést kell kitalálnia, amely a kiválasztott témához kapcsolódik, esetleg végigkíséri azt, és mindenképpen a tanulói kíváncsiságra, aktivitásra alapoz. Ez nem direkt szemléltetést jelent (mint például Mátyás király portréjának bemutatása), hanem a képzelőerőre építő szituációként, gondolkodást és kreativitást fejlesztő feladatként jelenik meg (Például: „Az iskola padlásán megtaláltuk Mátyás király álruháját, mit kezdjünk vele?”).

Az adaptív tanulásszervezés fontos eleme tehát a téma feldolgozásának indítása, de egy témán belül, egy-egy tanóra kezdetén is hangsúlyos szerepe van a fantáziát megmozgató, gyermeki képzelőerőre támaszkodó kerettörténetnek, szimbolikus tárgyaknak, a kézzel fogható dokumentumoknak.

A tanulási folyamat elindítását is előre át kell gondolni, a tervezéskor szükség van az alábbiak áttekintésére.

• Milyen az adott osztály összetétele (életkor, nem, előzetes ismeretek, érdeklődés szempontjából)?
• Milyen típusú történetek, szituációk, mesék indítják el a diákok többségének a képzeletét, fantáziáját?
• Milyen témával foglalkoztak eddig?
• Szükséges-e már az indításkor differenciálni tanulók, tanulócsoportok között?